Hív a természet: partra/parkba, magyar!

Persze nemcsak múzeumokban meg kiállításokon mászkáltam az elmúlt hónapokban, ha az időjárás kegyes volt, sikerült beiktatni egy-egy kirándulást is a kulturális/szakmai benyomások jelentős túlsúlyát ellensúlyozandó, friss levegővel, fűvel-fával, eleven holland tájképekkel. Egy kiruccanás az ország közepébe, egy a szélére. A Hoge Veluwe (egy újabb holland kifejezés, amit sosem fogok tudni normálisan kiejteni) Nemzeti Park Apeldoorn közelében terül el, felfedezését többek között a néhány napig erre nosztalgiázó Zsuzsa és László – szintén építészfiókák, akik Amszterdamban fészkeltek korábban hosszabb ideig és most nagy örömmel tértek vissza – szorgalmazta, így hármasban vágtunk neki a túrának. Ez az egyik legrégebbi és legnagyobb holland nemzeti park, különlegessége többek között, a közepén található Kroller-Muller Múzeum gyűjteménye és szoborparkja, amely a kortárs és modern művészetet igyexik bemutatni egészen egyedi kontextusban. Természetes és mesterséges itt békében, harmonikusan megfér egymás mellett, páratlan összhatás, nem érezni zavarónak, hogy az ember betette a lábát erre zöld szigetre, és szolidan elhelyezett néhányat szellemének legértékesebb alkotásaiból. Természet és művészet kellemes és laza elegye ez a park, hosszú órákig lehet bolyongani a hatalmas erdőben, senki által nem zavartatva, (gyalogszerrel, vagy a bejáratnál ingyen kölcsönözhető fehér kerékpárokon), és gyönyörködni az ősi állapotban megőrzött tájban, a változatos növény és állatvilágban. A susnyás olyan meglepetéseket is tartogat, mint az MVRDV pavilonok (a 3 bejáratot őrzik) vagy a Berlage által megálmodott vadászkastély, ami valószínűtlenül meseszerűen emelkedik az egyik tó partján.

Bár Amszterdamnak nincs tengerpartja, elérhető közelségben hullámzik az Északi-tenger, így június közepén már éppen ideje volt lecsekkolni az legfrissebb holland bikinidivatot… Nos, a napos de szeles és kb. 20 fokos klíma ellenére voltak páran, akik elég elszántak voltak és még a vízbe is bemerészkedtek, de ezen a téren van még mit fejlődni… (miniszoknyában kerékpározó hölgyek számát tekintve viszont semmi okuk szégyenkezni). Kerékpárral vállalkoztam az útra, (ez volt a leghosszabb túrám eddig, kb. 60 km oda-vissza, ezzel a bringával nem éppen kockázatmentes), sikerült megúszni defekt és komolyabb zuhany nélkül, és így alkalmam nyílt Haarlem városát is megismerni, ami nagyjából félúton van Amszterdam és a Zandvoort (az egyik legnépszerűbb fürdőhely) között. Kedves, nyugodt kisváros, szép főtérrel, a tengerpartra vezető utcáit tehetősebb családok pompás nyaralói szegélyezik (talán nem kellene összehasonlítani, de ez valahogy mégsem olyan, mint a giccsparádéval turbózott tüzépbarokk építészeti ámokfutása a Balaton parton). A tengerpart egyébként - nem annyira meglepő módon – olyan mint máshol, sok homok és sok víz, meg persze végtelen horizont, sirályraj és sülthalas bódé opcionálisan. Ami máshol nem jellemző, az a part mögött húzódó dűnéken feltámadó természet (ezt a zónát ugye a kevésbé szerencsésebb helyeken a turizmus szokta akkurátusan tönkrevágni), aminek védelmére itt egy újabb nemzeti parkot hoztak létre. Bringával bejárni ezt is nagy élmény: egyrészt efféle tájon ritkán tekerhet szabadon emberfia, másrészt a kerékpárutat néha egy szelíd csorda szeli keresztül és a tavacskák mentén haladva a gazdag madárvilág is beköszön sokféle szólamban: igazán érinthető közelségbe kerül a természet.