Nyomom tovább

Az irodával kapcsolatos legjelentősebb fejlemény számomra, hogy sikerült megegyeznem a főnökeimmel és egészen december közepéig - most már mindenféle alapítványtól függetlenül – folytathatom, a gyakorlatomat. Talán mondanom sem kell, ez a tény mekkora vidámsággal töltött el: még 6 hónap ezen a nagyszerű helyen! Wow! Ráadásul az anyagi feltételeim is biztosítottak, mivel megduplázták a gyakornoki fizetésemet, így az pont fedezi az egyhavi költségeimet. Élet szép, sállálálláóóóó…

Ami a munkát illeti, az Umicore platinagyártó üzem bővítése (amiről már beszámoltam párszor) most megint parkolópályán van financiális természetű megbízói problémák miatt, így két újabb projektbe kapcsolódhattam be. Az első – SMH vagyis Slotermeerhof - egy négy nagyobb lakóépületet magába foglaló csoportos beépítés Amszterdam nyugati részén, ami már túl van a kiviteli terv szinten, és az építkezés megkezdésével egy időben éppen a leendő boldog tulajdonosakra vadászik a beruházó cég. Ehhez a vadászathoz szüksége van neki szép színes prospektusokra, amiket hatásos és laikusok számára is érthető alaprajzokkal és látványtervekkel zsúfolnak tele a kispolgári értékrenden edződött, profitfixált ingatlanfejlesztők. Ezeket az elemeket kellett nekem megalkotni, amikkel ugyan a megbízó elégedett volt, de hagyományos építész esztétikával szerintem nem érdemes értékelni őket. Reklám, parasztvakítás, talán ezek a legjobb szavak rá, azt hiszem ezt is meg kell tanulni egyszer… Kezdetben a munkatársak együttérzésével támogatva kézzel-lábbal tiltakoztam az ellen, hogy kispárnát rajzoljak a nappaliban az ülőgarnitúrára, amit virágmintás szőnyeg keretez, de a megbízó könyörtelenül letörte próbálkozásaimat egy építészesebb, elegánsabb vagy elvontabb grafika használatára. Remélem legalább a vevők vonzónak találják…

A másik projekt sokkal izgalmasabb, és több lehetőséget tartogat, mivel még nagyon kezdeti - gyakorlatilag városépítészeti - stádiumban van. A telek Amszterdam délkeleti városrészében egy tengerszint alatti területen található, jelenleg egy rossz állapotú iskola és egy templom áll rajta. Ezen épületek ledózerolásával indulna a tömb rekonstrukciója, majd 4 új, 3-4-5 szintes lakóépület és egy új iskola keretezné a kialakuló belső udvart és városi teret. Ugyan a tervezés két éve indult, de a tanulmányterven és az akkor felvetett problémákon azóta vitatkozik kitartóan az építésszel a jövőbeli szomszédság és a terület építési hatósága. Ez a hátránya annak az egyébként becsülendő hozzáállásnak, ahogy a hollandok általában véve nagy felelősséggel alakítják a környezetüket: sok időt és energiát igényel a különböző érdekek összeegyeztetése. Most végre úgy tűnik sikerül megegyezni a fontosabb kérdésekben (például hogy hány szintesek lehetnek az új épületek, hol lehet parkoló, fogja-e árnyékolni az új épület a nagyi virágoskertjét, különös tekintettel a muskátlikra), és folytatódhat az elképzelések építészeti kidolgozása. Először a megbízónak és a lakossági fórumnak tartandó prezentációhoz kellett látványterveket, benapozásvizsgálatot, makettet és makettfotókat csinálnom, miután ezt a bemutatót jól fogadták, nekiláttunk továbbgondolni, továbbfejleszteni az eddigi terveket. Ez folyamatos kísérletezéssel, próbálkozással jár, és még rengeteg az eldöntendő kérdés. Különleges követelmény az épületek illeszkedése az építészeti környezetbe, mivel jellegzetes, a múlt század első harmadában, az ún. Amszterdami Iskola stílusában épült tégla (mi más?) házak is emelkednek a tömbben. További kihívás az autók elhelyezése, a tömbbelső és a városi tér kialakítása, oly módon, hogy az a tömb lakóinak és a beruházó üzleti szempontjainak is megfeleljen. Élmény látni ebben a komplex folyamatban az építész szerepét, hogyan próbálja Mark közelíteni egymáshoz az álláspontokat és közben építészeti szempontokat is védelmezni, erősíteni. Ezek is olyan képességeket igényelnek, asszem, amit nem tanítanak (talán nem is lehet) az egyetemeken: diplomáciai érzék, emberismeret, taktika és egy kis ravaszság.

Pénz beszél...

Az előző időszak viszonylagos lazasága után, a hiányzókkal kiegészülve, az irodai élet kezd visszatérni a korábban megszokott kerékvágásba. Eme bizonyos kerékvágásban viszont az Umicore-projekt szekere továbbra is döcögve halad: újabb kellemetlen tényezők nehezítették a hányatott sorsú épület egészséges fejlődését. A megbízó - szerepéhez méltó módon, szigorúan üzleti alapon létezve – legutóbbi megbeszélésen kifejtette, hogy ő bizony költségcsökkentést szeretne, és túlságosan nagynak találja az épületet. A projektnek ezen előrehaladott állapotában – amely nagyjából az ő kívánságait figyelembe véve alakult olyanná, amilyen - ilyen kritikus kijelentést tenni, diplomatikusan fogalmazva, nem nevezhető valami sportszerűnek, és a beruházás gondosabb megtervezését hiányoló építészben érthető módon az a sokat magasztalt világhíres német precizitás is durván megkérdőjeleződik egy röpke pillanatra. Ez az a bosszantóan undorító része az építészetnek/építésnek, amit szívesen kihagyna mindenki az életéből, de sajnos, amíg az embernek az anyagi világban (hol máshol?) kell megvalósítania gondolatait, addig kénytelen alárendelni magát eme világ törvényeinek. Jelesül a legalapvetőbbnek a gravitáció után (habár újabban ez nem biztos, hogy igaz), vagyishogy a pénz beszél... (miért nincs olyan tárgy az egyetemen, ami megtanít a megbízóval bánni/tárgyalni? Ahogy megtudtam, még itt sincs...). Engem ez a bonyodalom annyiban érint érzékenyen, hogy szüneteltetnem kell az újabb makettezési feladatom kivitelezését: 1:200-ban az Umicore épületet kellene felépítenem, de mivel a vázolt körülményeknek köszönhetően állandóan változásban van (esetleg gyurmából lenne érdemes… Barba Papa segíts!), így csak a meglévő csarnokokat tudtam összerakni. Hasonló a helyzet a virtuális modellel (SketchUp) is: amíg Mark és Leen nem tudják meghozni az alapvető döntéseket a terv jövőjét illetően, addig nem igazán tudom fejleszteni azt sem, csak próbálgatunk dolgokat, de semmi sem végleges. A makettezést nagyon élveztem (pláne, hogy ritkán ajándékozott meg eleddig olyan csodálatos lehetőséggel a Sors, hogy a fenyegetően közeledő határidőtől nem zavartatva, lazán, kényelmesen tudjak építkezni), csak hamar a végére értem a teljesíthető feladatoknak, így hirtelen nem nagyon tudtak nekem érdemi munkát biztosítani. Nehogy az unalom felüsse fejét kicsiny irodai világomban, Leen sietett segítségemre ötletével: útikönyvet kellett csinálnom közelgő portugáliai építészeti túrájához. Kiválogatott számtalan építészeti magazint és könyvet a témában, valamint felvázolta az itinert, aztán beüzemeltük a szkennert: másfél nap folyamatos szkennelés és két nap szerkesztés után (Photoshop és InDesign) megszületett az album. 80 oldal kötve, megtöltve a portugál mesterhármas – Alvaro Siza, Souto de Moura, Fernando Távora – fantasztikus házaival. Egyébként is szeretem ezt a műfajt és a feladat betekintést engedett a - hollandhoz hasonlóan színvonalú, de más szellemi gyökerekből táplálkozó - kortárs portugál építészetbe.

Még mindig platinagyár...

Az irodai állapotok a mostanság általános nyugodt miliőhöz alkalmazkodtak, mondhatni pangás volt, mivel több szék is hiába várta napokig a gazdáját: Brigitte „nyaralni” ment, méghozzá kicsiny hazánkat tisztelte meg, Petty Kínába utazott temetésre, majd hősiesen viselte hetekig a következményeit (küzdelem a megfázással és a légitársasággal), Mark pedig egy komolyabb kerékpáros balesetből igyekezett mielőbb felépülni. Engem továbbra is az Umicore-projekt fejlesztgetésével kapcsolatos modellezési feladatokkal kötöttek le, most már nemcsak virtuálisan, hanem (nagy örömömre) kézzel fogható makett formájában is. Az épület legproblémásabb részét, az előcsarnokot és a hozzá kapcsolódó tereket kellett felépítenem 1:50-ben. Hetek óta nem tudunk dűlőre jutni vele, komoly kihívás a számos kötöttséggel terhelt, és szigorú építési szabályokkal sújtott (szóval sokat szenvedett) térből valami igazán attraktívat (mi több reprezentatívat) kihozni. Innen indulnak az épület főbb vertikális és horizontális közlekedési útvonalai, itt kell, hogy helyet kapjanak a biztonsági kapuk (ellenőrzés a drága alapanyag miatt), valamint a megmaradt zugokba még recepciót, gépészeti helységet és egy tárgyalót is be kell valahogy passzírozni. A kellőképpen bonyolult szituációt tovább fokozza, hogy a már emlegetett és sokat magasztalt tűzvédelmi Rémlényt sem hagyhatjuk ki a buliból, annak ellenére, hogy ő csinálja a legtöbb balhét. Izgalmas volt egy ekkora épületet ilyen léptékben makettezni, annál is inkább, mivel a folyamatos változtatás lehetőségét fenntartva, végleges ragasztás nélkül kellett építkeznem, vagyis egy olyan kirakós játékot készítenem, aminek cserélhetők a darabjai. Cserébe viszont nem volt cél a léptékhez illő precizitás, csak egy a célnak megfelelő, (zúzható) munkaközi modellt kellett produkálnom habkartonból meg plexiből. (a végterméket végül a németországi prezentációra is elvitték - hagy játszanak a megbízók is vele, így gondolom nem lett annyira égetnivaló a minősége) Emellett párhuzamosan folytattam a virtuális modell faragását is a SkechUp segítségével, amit továbbra sem győzök eleget dicsérni. Elvetemülten kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a végleges variáció az előcsarnokra, most elég reménytelennek tűnik, hogy komolyabb kompromisszum nélkül meg lehetne oldani a felgyülemlett problémahalmazt.

Skicc egy platinagyárról

Új hét, új kihívás: hétfőn megtudtam, a következő munka, amiben részt vehetek: az Umicore platinagyártó cég telephelyének bővítése Frankfurt egyik ipari parkjában. Ezt örömmel vettem tudomásul, mivel az ipari épületek közel állnak a szívemhez. Ráadásul, ez meglehetősen speciális több szempontból is: egyrészt a technológia nem mindennapi, (a rendkívül drága anyag darabkái is milliókat érnek, szigorú biztonsági előírásokkal védik az illetéktelenektől) másrészt követelmény a meglévő épületekhez való alkalmazkodás egy gyanúsan problémás szituációban: a két hosszúkás üzemcsarnok által határolt udvart szemelték ki a beruházók az új funkciók (irodák, étkező) elhelyezésére, valamint időközben igény támadt a csarnokterek kiegészítésére is. Megismerkedve az eddigi tervekkel kiderült, hogy már számos különböző vázlat készült a program szeszélyesen változó lehetőségei és korlátai miatt. Lenyűgöző volt látni, milyen precízen és következetesen ki van dolgozva minden egyes stádium: azt hiszem, az aktuális tömeg már a hetedik változat, és számos alaprajzi/homlokzati variáció készült mindegyikhez. Az legújabb verzió egy tömegbe sűríti a csarnokterek bővítését és az irodaszárnyat, mégpedig teszi ezt olyan fondorlatos módon, hogy az átriumokra szervezett irodákat a meglévő csarnokok tengelyére merőleges új csarnok tetejére biggyeszti. Az igazi poén viszont az a sötét cinklemezzel burkolt öv, ami körbefut az új épület középtengelyén, megteremtve a kapcsolatot az alsó/felső dobozok között, illetve az összes épületgépészeti kütyüt magába fogadva szuper vastag szigetelésként funkcionál. Ezt a határozott külső megjelenést tovább erősítette néhány bravúros megoldás a belső térben, de ezek nagy részét mostanra felfalta a tűzvédelmi előírás nevű kegyetlen szörny. Az első hírek még arról szóltak, hogy az irodának 3 hét alatt kellene összerakni egy engedélyezési tervdokumentációt, de számomra eddig tisztázatlan okok miatt módosult a határidő, így van idő a szörny pusztítása által okozott károkat mérsékelni: Mark és Leen számtalan kisebb-nagyobb módosítást kipróbál mielőtt meghoznák a végső döntéseket, egy kis csapat pedig (Patrick, Eva és személyem) most ezeket a változásokat próbálja követni a rajzokkal és a virtuális modellel. Ez a munkafolyamat szolgáltatott apropót ahhoz, hogy megismerjek Google SketchUp 6 nevű vidám skiccelő(!) programmal. Vidám, mert játszva lehet a segítségével 3 dimenziós modelleket létrehozni és módosítani, azután felturbózni a sokféle beépített stílussal, felülettel. Ugyan a hagyományos kézi vázlatok megkapó tökéletlenségét nem képes teljesen visszaadni (ahogy a számítógépek sem képesek az emberi hülyeséget pótolni), de gyors és kiválóan alkalmas arra, amire kitalálták: próbálkozni. Az internetről díjmentesen letölthető (a kissé butított verzió persze, hogy a szegény Gugli se halljon éhen…) és néhány óra alatt, önállóan megtanulható, elvetemülten jó móka! További nagy előnye, hogy nem igényel szárazjéggel hűtött videokártyát, még a néha indiszponált laptopomon is simán eldöcög, ami például nem mondható el mostanság az internetről: valószínűleg ez nemcsak a gép vétke (igaz a találékony tajvani műszerészek a tápegység mellé építették be az USB csatlakozást, aminek következtében a WI-FI egy óra netezés után izzásig hevül), hanem inkább a szomszédság hanyag router karbantartásának, illetve a sokat magasztalt Windows - felhasználót zárójelbe tevő – ámokfutásának köszönhető. Kicsit érzékenyen érint, hogy nem tudom normálisan tartani a kapcsolatot az otthoniakkal, remélem sikerül előbb-utóbb stabilizálni a rendszert. Rövid informatikai közjáték után visszatérve kicsit az aktuális projekthez, egy új hagyomány megteremtésére is alkalmat adott: ezentúl minden hónap első hétfőjén laza sörözésre gyűlik össze a társaság apraja-nagyja az irodában, megvitatni az aktualitásokat, vagy akár spontán hétköznapi dolgokról beszélgetni munka után. Az első ilyen összejövetelt Mark nyitotta meg az Umicore-projekt bemutatásával, ami intenzív, néha szenvedélyes (de végig kulturált) építészeti vitát generált a fiatalabb és az idősebb generáció között. (30-40 kontra 20-30) Szimpatikus, hogy mindenki demokratikus módon elmondhatta a véleményét a tervről, kíváncsi leszek, mennyire veszi figyelembe a főnökség az elhangzott kritikákat, ötleteket.

Könnyű megszokni

Kezdek egyre otthonosabban mozogni az irodában, (a jót könnyű megszokni és egyéb közhelyek…) és ahogy csökkennek a nyelv által kezdetben generált kommunikációs nehézségek, úgy társaságot is sikerül egyre jobban megismernem. A mindennapi munkafolyamatokat szemlélve, sokat tanulok tőlük a (méltán) precíznek és didaktikusnak tartott holland tervezési magatartásról. Azt még csak sejtem, hogy mi lehet a „titok”, mi lehet az a tényező, ami kiemeli a holland építészetet az átlagból, de próbálok minél több irányból tájékozódni, (arcam.nl, archined.nl, valamint magyar médiákból is: Vukoszávlyev Zorán: Kortárs holland építészet c. könyv), és remélem előbb-utóbb összeáll a kép. Amit már megtudtam: az építészoktatás merőben más metódust követ, kevesebb tárgyat tanulnak, de azok között több az összefüggés, valamint nagyobb hangsúlyt kap a tervek prezentálása. Bizonyos szempontból olyan ez a külföldi gyakorlat, mint a nyelvtanulás: ha nem hazai pályán dolgozik az ember, nemcsak az ország nyelvét ismerheti meg, hanem az építészete nyelvén is megtanulhat „beszélni”, ami talán egy későbbi kommunikáció alapja is lehet…

Viszonylag kevés szakmai kihívás ért a hét folyamán; gyakorlatilag befejeztem a már említett Meander prezentációjához szükséges képanyag elkészítését: illusztráció az egyes lakásokról (Vectorworks+Art*lantis), régi makettfotók retusálása (Photoshop), külső látványtervek, illetve képek az enteriőrről környezetbe illesztve (Vectorworks+Art*lantis+Photoshop). Úgy tűnt, hogy a kollégák elégedettek az eredménnyel, csak apróbb változtatásokat kellett végrehajtanom a napi konzultációk után. Most várom kíváncsian, mi lesz a következő feladatom.

Meander

Az első hét végén megkaptam az első komolyabb feladatomat: egy korábban félretett kísérletező épületterv – neve Meander – maradványaiból kell felépítenem egy virtuális modellt, amiről később látványterveket, majd prezentációs anyagot kell készítenem: jól jöhet még a cég portfoliójába és a majdani honlapra, és arra is kiváló alkalmat kínál, hogy rendesen begyakoroljam a Vectorworks használatát. Egyébként több ilyen kísérleti projektje is van az irodának, és nagyon érdekesek: többnyire egy játékos gondolat térbeli manifesztációi, vagy történelmi terek újraértelmezései, a kor szellemének megfelelően (pl: Helica-spirál, Le Corbusier: Esprit Nouveau gondolata). A Meander egy „kétarcú” lakóépület (lenne), egyik (nyugodtabb) homlokzatát nézve négyszintes, a másikat szemlélve csak háromnak tűnik… Ahogy a födémek átfordulnak az oldalhomlokzatokon, szinte életre kelnek – a holland építészetre jellemző módon – a síkok úgy tekerednek, mintha papírból hajtogatták volna őket. Az egész objektum egy 3 dimenziós puzzle: a nappali terek belmagasságának változása és szinteltolása indukálja a játék elemeit.(és mindez gyönyörű, tiszta, működő alaprajzokkal ám!) Nagyon szellemes! Szóval játszom egész nap… ez persze túlzás, de nagyon élvezem. A virtuális modellt már elkészítettem, így egy ideje a látványtervek tökéletesítésén dolgozom: mivel az épület fiktív, helyszínt kellett találnom, amibe beilleszthetem Photoshoppal. A tervezők Leen és Mark természeti környezetbe álmodták meg, így a belváros egyik gyönyörű parkjában sikerült készítenem hozzá háttérfotókat.

Munka/hely/társak

A Snitker/Borst Architecten (www.sbarch.nl) főhadiszállását egy olyan épületben találtam, ami már a bejáratnál felkelti a gyanút a vendégben, hogy odabent valószínűleg csak építészekkel fog találkozni. És valóban! Ha jól sejtem, 9 stúdió osztozik a hat szinten, olymódon, hogy a 6. szintet közösen használják: itt lehet például másolni a fényt, meggyőző prezentációkat tartani, és ez az össznépi táplálkozás helyszíne minden csütörtökön. Maga az épület is megérdemel néhány szót, ugyanis számtalan hatásos belsőépítészeti megoldás teszi változatossá a tereit: meglepő födémáttörések, konzolos tetőterasz gyönyörű kilátással, és persze az építészirodák egyedi arculattal. (ráadásul a közvetlen közelben található az MVRDV egyik különleges épülete, a Silodam is) A Snitker/Borst iroda az első szinten székel, és önmagában is nagyon kellemes hely: tágas, világos, jól felszerelt; tele makettekkel, magazinokkal és sok-sok felfedezésre váró dologgal, amelyeknek rendkívül tud örülni egy építészfióka szíve…

Mivel földet érésem napján már volt alkalmam egy rövid bemutatkozó látogatást tenni a munkahelyen, így rövid ismerkedés után megkezdődhetett az asszimiláló folyamat: Rudynak az olasz kollegának jutott a feladat, hogy körbevezessen a körleten. Ő mutatott be a makettező gépnek is, amit még nem volt alkalmam élesben tesztelni, de lelkesen várom a lehetőséget. Az eszközök után az iroda portfolióját ismerhettem meg: leginkább lakóépületek tervezésével foglalkoznak (pályázatoktól a kivitelezésig, nagyobb léptékben), de akad egy-két középület, illetve ipari épület, valamint néhány nagyon érdekes kísérleti projekt is a munkáik között. Tetszett a prezentációkban összefoglalt, rendezett tervek egységes, tiszta arculata, illetve az azokból összeállított profi kis füzetek. A mindennapi munkában egyébként, az egyszerűbb kezelhetőség érdekében minden projekt három betűs azonosítót kap és minden hozzá kapcsolódó dokumentum az alapján azonosítható. Ez az én dolgomat is nagyban megkönnyíti, mivel nem kell feltétlenül megjegyeznem a tervek számomra egyelőre nehezen dekódolható holland nevét, a kiejtésről nem is beszélve. (ahogy egy barátom fogalmazott: a holland nyelv úgy keletkezett, hogy részeg német matrózok megpróbáltak angolul beszélni…) A kollegák egytől-egyig nagyon kedvesek, nyitottak, ráadásul egyéniség mindenki, ami biztosíték az állandó jó hangulatra, különösen a mindennapi közös ebédek alkalmával. Egyedül én vagyok néha még kicsit csendes, ami miatt a nyelvtudásom okolható: elég problémás hirtelen átállni az angolra, különösen akkor, ha az ember évek óta hanyagolta a használatát. Azt mondták mindenki így kezdte a külföldiek közül, de hamar belejöttek, remélem nem én leszek az, aki megszakítja ezt a szép hagyományt. Ennek érdekében munka előtt és után angolt tanulgatok és folyamatosan próbálom frissíteni a szókincsemet. Gyakorlatilag mindent értek, amit beszélnek, de az elég kellemetlen érzés, hogy lenne egy csomó mondandóm és kérdésem, de nem tudom kifejezni magam úgy ahogy szeretném. Egyébként jól jellemzi a vendégekhez való hozzáállásukat, hogy amióta itt vagyok, angolul beszélnek a jelenlétemben sokszor egymás között is, annak ellenére, hogy normál esetben mindenki hollandul szokott. Ketten vezetik a stúdiót együttes erővel, Mark Snitker és Leen Borst, ők a tervező építészek, a többiek – Milos, Brigitte, Eva, Patrick, Rudy, és Petty, - pedig megvalósítják, megrajzolják az ötleteiket. Közülük egyedül Pettynek – a hongkongi származású fiatal hölgynek – nincs még diplomája, de ő is már 1 éve gyakornok az irodában.