Nyomom tovább

Az irodával kapcsolatos legjelentősebb fejlemény számomra, hogy sikerült megegyeznem a főnökeimmel és egészen december közepéig - most már mindenféle alapítványtól függetlenül – folytathatom, a gyakorlatomat. Talán mondanom sem kell, ez a tény mekkora vidámsággal töltött el: még 6 hónap ezen a nagyszerű helyen! Wow! Ráadásul az anyagi feltételeim is biztosítottak, mivel megduplázták a gyakornoki fizetésemet, így az pont fedezi az egyhavi költségeimet. Élet szép, sállálálláóóóó…

Ami a munkát illeti, az Umicore platinagyártó üzem bővítése (amiről már beszámoltam párszor) most megint parkolópályán van financiális természetű megbízói problémák miatt, így két újabb projektbe kapcsolódhattam be. Az első – SMH vagyis Slotermeerhof - egy négy nagyobb lakóépületet magába foglaló csoportos beépítés Amszterdam nyugati részén, ami már túl van a kiviteli terv szinten, és az építkezés megkezdésével egy időben éppen a leendő boldog tulajdonosakra vadászik a beruházó cég. Ehhez a vadászathoz szüksége van neki szép színes prospektusokra, amiket hatásos és laikusok számára is érthető alaprajzokkal és látványtervekkel zsúfolnak tele a kispolgári értékrenden edződött, profitfixált ingatlanfejlesztők. Ezeket az elemeket kellett nekem megalkotni, amikkel ugyan a megbízó elégedett volt, de hagyományos építész esztétikával szerintem nem érdemes értékelni őket. Reklám, parasztvakítás, talán ezek a legjobb szavak rá, azt hiszem ezt is meg kell tanulni egyszer… Kezdetben a munkatársak együttérzésével támogatva kézzel-lábbal tiltakoztam az ellen, hogy kispárnát rajzoljak a nappaliban az ülőgarnitúrára, amit virágmintás szőnyeg keretez, de a megbízó könyörtelenül letörte próbálkozásaimat egy építészesebb, elegánsabb vagy elvontabb grafika használatára. Remélem legalább a vevők vonzónak találják…

A másik projekt sokkal izgalmasabb, és több lehetőséget tartogat, mivel még nagyon kezdeti - gyakorlatilag városépítészeti - stádiumban van. A telek Amszterdam délkeleti városrészében egy tengerszint alatti területen található, jelenleg egy rossz állapotú iskola és egy templom áll rajta. Ezen épületek ledózerolásával indulna a tömb rekonstrukciója, majd 4 új, 3-4-5 szintes lakóépület és egy új iskola keretezné a kialakuló belső udvart és városi teret. Ugyan a tervezés két éve indult, de a tanulmányterven és az akkor felvetett problémákon azóta vitatkozik kitartóan az építésszel a jövőbeli szomszédság és a terület építési hatósága. Ez a hátránya annak az egyébként becsülendő hozzáállásnak, ahogy a hollandok általában véve nagy felelősséggel alakítják a környezetüket: sok időt és energiát igényel a különböző érdekek összeegyeztetése. Most végre úgy tűnik sikerül megegyezni a fontosabb kérdésekben (például hogy hány szintesek lehetnek az új épületek, hol lehet parkoló, fogja-e árnyékolni az új épület a nagyi virágoskertjét, különös tekintettel a muskátlikra), és folytatódhat az elképzelések építészeti kidolgozása. Először a megbízónak és a lakossági fórumnak tartandó prezentációhoz kellett látványterveket, benapozásvizsgálatot, makettet és makettfotókat csinálnom, miután ezt a bemutatót jól fogadták, nekiláttunk továbbgondolni, továbbfejleszteni az eddigi terveket. Ez folyamatos kísérletezéssel, próbálkozással jár, és még rengeteg az eldöntendő kérdés. Különleges követelmény az épületek illeszkedése az építészeti környezetbe, mivel jellegzetes, a múlt század első harmadában, az ún. Amszterdami Iskola stílusában épült tégla (mi más?) házak is emelkednek a tömbben. További kihívás az autók elhelyezése, a tömbbelső és a városi tér kialakítása, oly módon, hogy az a tömb lakóinak és a beruházó üzleti szempontjainak is megfeleljen. Élmény látni ebben a komplex folyamatban az építész szerepét, hogyan próbálja Mark közelíteni egymáshoz az álláspontokat és közben építészeti szempontokat is védelmezni, erősíteni. Ezek is olyan képességeket igényelnek, asszem, amit nem tanítanak (talán nem is lehet) az egyetemeken: diplomáciai érzék, emberismeret, taktika és egy kis ravaszság.

A kínai nagy... torony!

Május első hetében az ARCAM (az Amszterdami Építészeti Intézet) „Információ alapú építészet” címmel invitált lelkesen újabb előadásra. Az hangzatos cím - mint kiderült - egy építésziroda neve is egyúttal, vezetői – Barbara Kuit és Mark Hemel, két szimpatikus fiatal építész – prezentálták több szempontból is meghökkentő két órában legfrissebb munkájukat. A páros Zaha Hadidnál töltötte a gyakorló éveket, de még ezzel együtt is meglepő, hogy első kísérleti projektjük után (térbútorok) első megvalósuló épületük nem gyenge léptékváltásként egy 610 méter magas (tehát elkészülte után a világ legmagasabb épületének számító) felhőkarcoló a kínai Guangzhou-ban! (itt halkan megjegyzendő, persze minden rosszindulat nélkül, hogy a megbízást tervpályázaton nyerték és a zsűri tagja volt egy bizonyos sztárépítészhölgy, kinek neve már elhangzott néhány sorral fentebb). Hogy mi is pontosan az információ alapú építészet, nem derült ki teljesen az előadásból (nemcsak nekem, aki továbbra is komoly kihívásokkal küzd a holland nyelvet tekintve), de valami olyasmi körvonalazódott, hogy a tudomány vívmányait hívják segítségül az alkotáshoz: elektromikroszkópos felvételek (például emberi szövetekről) és a földfelszínt ábrázoló nagyfelbontású műholdképek elemzésével próbálnak új struktúrákat, új architektúrát létrehozni. Kiderült viszont számos megdöbbentő tény a felhőkarcolóról: Kína egyik vezető médiacége a 10 milliós (!) város központját szemelte ki új TV tornyának helyszínéül. A toronnyal, amely szórakoztató és bevásárló központ is egyben (a fogyasztói társadalom egyik nagyszerű szimbóluma, nálunk minden bizonnyal plázának hívnák) a kiüresedő belvárosba szeretne új életet vinni a beruházó. Arról, hogy milyen hihetetlen ütemben fejlődik Kína, elképesztő fotókat láthattunk: a külvárosokban gombamód nőnek ki a földből a felhőkarcoló méretű lakóépületek embertelen sűrűséget létrehozva, alattuk sokszintes autópálya csomópontok és más közlekedési útvonalak foglalják el a maradék kevéske városi teret. Zöldfelület elvétve akad. Az abszurd módon még mindig kommunista politikai berendezkedésű országban a fogyasztói társadalom ilyen mértékű növekedése rengeteg kérdést vet fel a jövőre nézve (az egész emberiség jövőjére), de ami a jelenben is nyugtalanító hozzáállást tükrözi: szinte bármi megépülhet, csak az anyagi források jelentik a korlátokat! Például, a lelkes kínai üzletemberek a torony magasságát állítólag úgy határozták meg - zárójelbe téve minden mérnöki megfontolást, hogy sorra vették a megépült hasonló méretű tornyok költségeit, és „egyenes arányossággal” kiszámolták, mennyire futja a rendelkezésre álló büdzséből. Talán így alakulhatott ki az a helyzet is, hogy egy olyan építésziroda készítette a terveket, ami jóformán semmi tapasztalattal vagy referenciával nem rendelkezik. Mindenesetre a torony építése elkezdődött és rohamléptekkel halad dacára a szintén példanélküli építési rendszernek, igaz a kivitelezés már egy nagyobb cég (ARUP) segítségével folyik. Egyébként az épület sok szempontból mérnöki bravúr: számos technológiát először alkalmaznak az építők, és egy részük még csak elméletben bizonyította működését! Tartószerkezeti rendszere egy nagyon bonyolult rácsrendszer (3D-s nyomtatóval létrehozott makettje megtekinthető volt a színpadon) függőleges és ferde elemekkel, főtartói óriási méretűek: több mint két méter átmérőjű 4 cm falvastagságú acélcsövek alkotják, melyeket egy szilárd vasbeton gerinc merevít a torony középvonalában. Maga a torony egyébként nem teljesen tömör, a testet – ami középmagasságban elkarcsúsodva kérdőjelezi meg a statika törvényeit - egymás felett különböző távolságra dobozok töltik ki, ezek fogadják be a bevásárló és szórakoztató funkciókat. Tövében a TV társaság új főhadiszállása bújik majd meg: egy furcsa épület, kristályszerű tömeggel és különleges szövetszerű homlokzati felülettel, ami 3D TV-ként is működik… Kína nagyratörő terveihez híres-neves európai építészirodák asszisztáltak eddig, (Herzog & de Meuron, Sir Norman Foster), ehhez az impozáns csapathoz csatlakozott most ez a fiatal páros, akik a projekt jelentőséhez képest rendkívüli szerénységükkel és alázatukkal keltettek szimpátiát. Első épületük a világ legmagasabb felhőkarcolója… ha nem a saját szememmel látom, lehet el sem hiszem… Ez durva www.iba-bv.com

Happy Queensday!

A hollandok legnagyobb nemzeti ünnepe április 30-a, szeretett királynőjük születésnapja, idén az országhoz méltó liberális időjárás köszöntötte a jeles eseményt. Ilyenkor minden és mindenki holland nemzeti narancssárgába öltözik, talán még a vörös lámpák is narancsos fénnyel világítanak. A buli már előző este kezdetét veszi, de 30-án indul be igazán az egésznapos pörgés: az utcákat hamar birtokba veszi a tömeg, a minden sarkon más zenére hömpölygő narancssárga massza (jó tanács: kerékpárral elindulni teljesen értelmetlen), a csatornákat bulihajók lepik el, egymást hangulatban és hangerőben túllicitálva… Lenyűgöző és magával ragadó keveréke a vidámságnak és a felszabadult életélvezetnek: fesztivál, októberfeszt, gyermeknap, karnevál, majális, tavaszköszöntő egyben! Néhány nevezetes utca gigantikus bolhapiaccá változik, a megunt holmikkal, játékokkal való kereskedést főleg a gyerekek élvezik, mosógéptől kezdve a képregényeken át, egészen házi készítésű sütikig terjed a választék. Az utcákat járva az ember önkéntelenül is eggyé válik az ünneplő/mulató tömeggel, ahogy múlik az idő és fogy a sör (mert az nagyon fogy!), úgy fokozódik a hangulat… Asszem, nekünk is keríteni kellene zivataros századainkból valami uralkodót, vagy nemes embert, bárkit, akinek így nyárelőre esik a születésnapja és rendezni egy – szokásunktól eltérően - politikától mentes piros-fehér-zöld népünnepélyt, ami semmi másról nem szólna, mint hogy igenis, jó élni!

Rotterdam

Elszántan folytattam tovább az Utrechttel megkezdett országjárást is, az újabb célpont a világ legnagyobb kikötőjeként ismert város, Rotterdam volt. A közlekedés a „már megszokott” magától értetődő rendben és kényelemben zajlott (ejnye, de hiányozni fog ez otthon…), leszámítva a közelgő nemzeti ünnep miatt felfokozott utazókedv okozta nagyobb tömeget a vasútállomásokon. Az út egy és másfél óra között alakul, attól függően, hogy melyik vonattípustválasztja az ember. (stoptrein, sprinter, snelltrein, intercity, gyorsasági sorrendben, a jegy mindegyikre érvényes, csak a nemzetközi vonatokra kell külön helyjegyet fizetni). Kilépve az állomás ajtaján az eddig megismert holland városokhoz képest szokatlan kép fogadott: ha Amszterdam az „észak Velencéje”, akkor Rotterdam első látásra talán az „Európa Manhattenje” (belátom elég súlyos) képzavarral jellemezhető. Abban a városrészben, amit a II. világháborúban szó szerint porig bombáztak, ma főleg magasházak karcolják az eget, és akadnak köztük kétes esztétikájú darabok is bőven, igazából csak az NN elegáns sötét tornyait nevezném szépnek (A. Bonnema, 1991). Bevásárló utcák húzódnak a tömbök között, a tömbök belsejében sokemeletes lakó/irodaházak emelkednek többnyire parkra szervezve: az összkép építészetileg érdekes, de nem igazán barátságos. Hiányzik az a jellemzően németalföldi városi hangulat, ami például Utrechtben annyira magával ragadott. Ez itt valahogy túl modern (nemcsak nekem, részlet egy 1990-es útikönyvből: „…évtizedekig a modern városépítés példája volt. Ma keresik annak a problémának a megoldását, hogy az este hat után kihalt várost életre keltsék.”) Kicsit beljebb merészkedve a belvárosban, azért találni kellemes történelmi részeket is, valamint szép parkokat is. Az egyik ilyen parkban sétálva fedeztem fel a térfalban a de Stijl egyik formabontó művét a Café de Unie-t: Oud/Doesburg terve, síkkompozíciót idéző homlokzatával (melybe a fényreklámok is bele lettek komponálva) építészeti provokáció volt a maga idejében (1925). Említésre méltó még a városháza büszke épülete, ami a neoreneszánsz stílust őrizve dacol a posztmodern és modern szomszédokkal. Rotterdam az építészet fővárosa 2007-ben: ehhez kapcsolódóan számos programmal várja az érdeklődőket márciustól októberig. Eme jeles cím tiszteletére a város építészeti látnivalói részben lilába öltöztek (szerencsére azért nem teljesen), bár azt nem igazán értem, hogy miért kell ilyenformán "összepiszkolni" a nevezetes épületeket. Miután körbejártam a belvárost, első utam a Holland Építészeti Intézetbe (NAI) vezetett. Annak idején heves viták dúltak arról, hogy melyik városba kerüljön a bázis - ebben az országban komolyan veszik az építészetet: a szkanderből végül Rot-terdam került ki győztesen. Természetesen maga az épület is figyelemre méltó (Jo Coenen, 1993), de a lényeg a különböző karakterű dobozokban van: időszakos és állandó kiállítások, archívum és könyvtár, makettár, könyvesbolt, nagy élmény minden építészetkedvelő organizmusnak. Hétvége lévén csupán a kiállításokat volt alkalmam megtekinteni, de ez is bőséges látnivalót szolgáltatott. Az időszakos kiállítás izgalmas címmel csalogatott: Az éjszaka építészete. A sötét terem és sejtelmes zene nagyon eltalált alaphangulatot teremtett a fénydizájnnal foglalkozó bemutatónak: gyönyörű világító makettek, rajzok, fotók, és installációk témakörönként (pl. történeti épületek, a modern fényei, fényreklámok, kristályok, pixelek, különleges homlokzatok, fényszennyezés…stb) rendezve. Mára ez a tudomány alapvető része lett a tervezésnek, különösen a városi középületeknél szentelnek megkülönböztetett figyelmet a tervezők az épület éjszakai megjelenésének. Az intézet állandó kiállítása (Living in the lowlands) a Hollandiára oly jellemző mélyföldek beépítésére folytatott törekvésekről tudósít a 20.század elejétől napjainkig. Eredeti rajzokkal, skiccekkel, és természetesen makettekkel mutatja be a városépítészeti gondolatokat, amelyekkel a tengertől elhódított területeket próbálták/próbálják benépesíteni: leggyakrabban lakónegyedek, lakótelepek építésével. Az intézet szomszédságában áll a Sonnefeld-ház, ami a 1930-as évek modern lakóházának prototípusa, korát megelőzően innovatív berendezéssel és szerkezettel. A villa belülről is megtekinthető (lett volna), de mivel a NAI-ban földöntúli állapotban bóklászva nem igazán voltam figyelemmel az idő kegyetlen múlására, erre már sajnos nem maradt időm (bezárt), na majd legközelebb… A NAI előtt induló park másik végében fekszik a holland építészgurunak, Rem Koolhasnak egyik első, nemzetközi elismertséget hozó épülete, a Kunsthal. Az épületben egy rámpákból szerkesztett spirális közlekedőrendszer vezeti végig a látogatót a kiállítótereken. Akárcsak az utrechti Educatoriumnál az előadóterem rámpája itt is látványos homlokzati elemmé válik. Furcsa módon a épület négy „arca” semmilyen kapcsolatban nincs egymással, csupán a belső tér funkcionális következményei. Miután tiszteletemet tettem a Kunsthalnál, nagy körsétát tettem Rotterdam legdinamikusabban fejlődő városrészében, a régi kikötők helyén létrehozott Kop van Zuid fejlesztési területen. A Maas folyó túlpartján elterülő negyedbe a gyönyörű Erasmus hídon át vezet az út. A hattyúnak becézett híd megépítése óta a város jelképe lett, nem csoda: a 139 méter magas feszes pilonokra büszkék lehetnek a rotterdamiak. A hídról feltáruló volt kikötő régi csarnokai vagy új funkciókat fogadtak be, vagy átadták helyüket az új épületeknek: Luxor színház (Bolles en Wilson, 2001 - feltűnő színházépület a hajózási múlt képeiből és egy fesztiválszínház hangulatából építkez-ve), Montevideo torony (Mecanoo, 2005 - „vertikális város”, Hollandia legmagasabb lakóépülete 152m), Inholland Egyetem épülete (Erick van Egeraat, 2000 – 8 szint magas belső átriummal), hogy csak a legnevesebbeket említsem. A terület különleges atmoszféráját az ipari műemlékek jelenléte teremti meg: raktárak, hidak állítanak kontrasztot a látványos új elemeknek, őrizve a hely régi szellemét. Visszaúton az állomás felé, kissé megfáradtan még útba ejtettem a Willemswerf irodaházat (Quist, 1989), ami a vízesésre emlékeztető ferde homlokzati bővületnek köszönhetően vált a folyópart emblematikus elemévé, valamint a fura/vidám Kockaházakat, (asszem a legőrültebb lakóépületek a világnak ezen a részén) amiket Amszterdamból importált építészek terveztek, azon nemes célból, hogy játékosságot csempésszenek a belváros szürke világába. Nem kétséges, Rotterdam megérdemelten lehet Hollandia (és idén a világ) építészetének központja, rengeteg különféle irányzat képviselteti magát, és rendszeres rendezvények élénkítik az építészeti életet (több nemzetközi hírű stúdiónak is itt van a bázisa). A NAI-ba pedig szigorúan kötelező ellátogatnia minden erre kóválygó építészfiókának!

Ijburg

A hétvége a megszokott módon kirándulásoké: legutóbb Amszterdam egyik, tőlem legtávolabb eső kerülete, Ijburg volt soron. Hasonlóan, mint az előzőleg bemutatott félszigetek, ez is főleg lakófunkciók befogadására készült, és ez is a hollandok tengerrel folytatott évszázados (fapapucsos) szélmalomharcának gyümölcse, az egyik legújabb mesterséges sziget. A munkálatok 2000-ben kezdődtek, hatalmas lelkesedéssel és lendülettel vágott bele az építész falka az új lakónegyed megtervezésébe, számos korábban szerzett tapasztalatot (pl. Java- és KSNM szigeteknél) felhasználva, sok-sok bátor terv született. Sajnos aztán a begyűrűző gazdasági visszaesés számos látványos épület sorsát megpecsételte. Manapság inkább a feltűnő, de nem mindig hibátlanul kivitelezett épületek helyett visszafogottabb, de nagyon jó minőségű házakat építenek hollandék. Egyszerű, határozott, tömegek, gyakran sematikus, jellemzően lyukarchitektúrás homlokzatok (szemet gyönyörködtető anyagokból - főleg tégla persze), amik leplezik az épület belső térrendszerét az alaprajzok ötletes kialakítását; valamint a Sűrűség dicsőített fogalma mindenek felett (mint kiderült erre a szigorú szabályozások is kényszerítik őket egyébként). Az odaút tartogatott egy különlegességet (mondanom sem kell végig kiépített kerékpárút): a sziget a város irányából a nemrég átadott kerékpáros-gyalogos hídról közelíthető meg. A híd jól sikerült műtárgy, a folyó felett egyesíti a gyalogos és kerékpáros sávokat. Mikor megérkeztem és tekertem néhány kört, egy kicsit mást találtam, mint amire számítottam az egyik legfrissebb holland építészeti akcióterületen (akkor még nem ismertem, pontosan milyen folyamatok dolgoztak/dolgoznak a háttérben): az előző túrák során megszokott pazar látványvilághoz képest, itt egy feltűnést kerülő, nyugodt, kényelmesnek tűnő, épülőfélben lévő lakónegyedet találtam. Magas építészeti minőség, de másképpen, mint az eddig megismert helyeken. Ez valahogy szerényebbnek, bölcsebbnek, csendesebbnek tűnik. Miután olvastam néhány cikket az itt épült házakról, kiderült, hogy némelyik nagyon különleges belső világgal rendelkezik, vagy rendhagyó, újszerű módon rajzolták benne a lakásokat (jellemzően itt is majdnem minden lakáshoz tartozik valamilyen terasz, vagy loggia, az életminőséget javítandó). Azért akad egy-két épület - főleg kisebb léptékű, ami megúszta a költségvetés ésszerűsítését (pl: J. Bosch által tervezett koromfekete, családi házak). A sziget fele még javában épül, számos telken még folynak a kivitelezési munkák (azt is érdekes volt látni, hogy ilyen körülmények között milyen szerkezeteket alkalmaznak – bitang erős acél trapézlemezeket mélyen a talajba fúrva alakítják ki a munkagödröket, az építéshez nagymértékben előregyártott elemeket használnak). Épp ezért, vagy ezért is, a növényzet, illetve a zöldfelületek még hiányoznak, a természet még nem vette igazán birtokba az ember által létrehozott szigetet. Kicsit kopárnak tűnik most a terület, jó lenne látni, milyen lesz, mikor felnőnek az első fák...