Május első hetében az ARCAM (az Amszterdami Építészeti Intézet) „Információ alapú építészet” címmel invitált lelkesen újabb előadásra. Az hangzatos cím - mint kiderült - egy építésziroda neve is egyúttal, vezetői – Barbara Kuit és Mark Hemel, két szimpatikus fiatal építész – prezentálták több szempontból is meghökkentő két órában legfrissebb munkájukat. A páros Zaha Hadidnál töltötte a gyakorló éveket, de még ezzel együtt is meglepő, hogy első kísérleti projektjük után (térbútorok) első megvalósuló épületük nem gyenge léptékváltásként egy 610 méter magas (tehát elkészülte után a világ legmagasabb épületének számító) felhőkarcoló a kínai Guangzhou-ban! (itt halkan megjegyzendő, persze minden rosszindulat nélkül, hogy a megbízást tervpályázaton nyerték és a zsűri tagja volt egy bizonyos sztárépítészhölgy, kinek neve már elhangzott néhány sorral fentebb). Hogy mi is pontosan az információ alapú építészet, nem derült ki teljesen az előadásból (nemcsak nekem, aki továbbra is komoly kihívásokkal küzd a holland nyelvet tekintve), de valami olyasmi körvonalazódott, hogy a tudomány vívmányait hívják segítségül az alkotáshoz: elektromikroszkópos felvételek (például emberi szövetekről) és a földfelszínt ábrázoló nagyfelbontású műholdképek elemzésével próbálnak új struktúrákat, új architektúrát létrehozni. Kiderült viszont számos megdöbbentő tény a felhőkarcolóról: Kína egyik vezető médiacége a 10 milliós (!) város központját szemelte ki új TV tornyának helyszínéül. A toronnyal, amely szórakoztató és bevásárló központ is egyben (a fogyasztói társadalom egyik nagyszerű szimbóluma, nálunk minden bizonnyal plázának hívnák) a kiüresedő belvárosba szeretne új életet vinni a beruházó. Arról, hogy milyen hihetetlen ütemben fejlődik Kína, elképesztő fotókat láthattunk: a külvárosokban gombamód nőnek ki a földből a felhőkarcoló méretű lakóépületek embertelen sűrűséget létrehozva, alattuk sokszintes autópálya csomópontok és más közlekedési útvonalak foglalják el a maradék kevéske városi teret. Zöldfelület elvétve akad. Az abszurd módon még mindig kommunista politikai berendezkedésű országban a fogyasztói társadalom ilyen mértékű növekedése rengeteg kérdést vet fel a jövőre nézve (az egész emberiség jövőjére), de ami a jelenben is nyugtalanító hozzáállást tükrözi: szinte bármi megépülhet, csak az anyagi források jelentik a korlátokat! Például, a lelkes kínai üzletemberek a torony magasságát állítólag úgy határozták meg - zárójelbe téve minden mérnöki megfontolást, hogy sorra vették a megépült hasonló méretű tornyok költségeit, és „egyenes arányossággal” kiszámolták, mennyire futja a rendelkezésre álló büdzséből. Talán így alakulhatott ki az a helyzet is, hogy egy olyan építésziroda készítette a terveket, ami jóformán semmi tapasztalattal vagy referenciával nem rendelkezik. Mindenesetre a torony építése elkezdődött és rohamléptekkel halad dacára a szintén példanélküli építési rendszernek, igaz a kivitelezés már egy nagyobb cég (ARUP) segítségével folyik.
Egyébként az épület sok szempontból mérnöki bravúr: számos technológiát először alkalmaznak az építők, és egy részük még csak elméletben bizonyította működését! Tartószerkezeti rendszere egy nagyon bonyolult rácsrendszer (3D-s nyomtatóval létrehozott makettje megtekinthető volt a színpadon) függőleges és ferde elemekkel, főtartói óriási méretűek: több mint két méter átmérőjű 4 cm falvastagságú acélcsövek alkotják, melyeket egy szilárd vasbeton gerinc merevít a torony középvonalában. Maga a torony egyébként nem teljesen tömör, a testet – ami középmagasságban elkarcsúsodva kérdőjelezi meg a statika törvényeit - egymás felett különböző távolságra dobozok töltik ki, ezek fogadják be a bevásárló és szórakoztató funkciókat. Tövében a TV társaság új főhadiszállása bújik majd meg: egy furcsa épület, kristályszerű tömeggel és különleges szövetszerű homlokzati felülettel, ami 3D TV-ként is működik… Kína nagyratörő terveihez híres-neves európai építészirodák asszisztáltak eddig, (Herzog & de Meuron, Sir Norman Foster), ehhez az impozáns csapathoz csatlakozott most ez a fiatal páros, akik a projekt jelentőséhez képest rendkívüli szerénységükkel és alázatukkal keltettek szimpátiát. Első épületük a világ legmagasabb felhőkarcolója… ha nem a saját szememmel látom, lehet el sem hiszem… Ez durva
www.iba-bv.com


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése