Rotterdam

Elszántan folytattam tovább az Utrechttel megkezdett országjárást is, az újabb célpont a világ legnagyobb kikötőjeként ismert város, Rotterdam volt. A közlekedés a „már megszokott” magától értetődő rendben és kényelemben zajlott (ejnye, de hiányozni fog ez otthon…), leszámítva a közelgő nemzeti ünnep miatt felfokozott utazókedv okozta nagyobb tömeget a vasútállomásokon. Az út egy és másfél óra között alakul, attól függően, hogy melyik vonattípustválasztja az ember. (stoptrein, sprinter, snelltrein, intercity, gyorsasági sorrendben, a jegy mindegyikre érvényes, csak a nemzetközi vonatokra kell külön helyjegyet fizetni). Kilépve az állomás ajtaján az eddig megismert holland városokhoz képest szokatlan kép fogadott: ha Amszterdam az „észak Velencéje”, akkor Rotterdam első látásra talán az „Európa Manhattenje” (belátom elég súlyos) képzavarral jellemezhető. Abban a városrészben, amit a II. világháborúban szó szerint porig bombáztak, ma főleg magasházak karcolják az eget, és akadnak köztük kétes esztétikájú darabok is bőven, igazából csak az NN elegáns sötét tornyait nevezném szépnek (A. Bonnema, 1991). Bevásárló utcák húzódnak a tömbök között, a tömbök belsejében sokemeletes lakó/irodaházak emelkednek többnyire parkra szervezve: az összkép építészetileg érdekes, de nem igazán barátságos. Hiányzik az a jellemzően németalföldi városi hangulat, ami például Utrechtben annyira magával ragadott. Ez itt valahogy túl modern (nemcsak nekem, részlet egy 1990-es útikönyvből: „…évtizedekig a modern városépítés példája volt. Ma keresik annak a problémának a megoldását, hogy az este hat után kihalt várost életre keltsék.”) Kicsit beljebb merészkedve a belvárosban, azért találni kellemes történelmi részeket is, valamint szép parkokat is. Az egyik ilyen parkban sétálva fedeztem fel a térfalban a de Stijl egyik formabontó művét a Café de Unie-t: Oud/Doesburg terve, síkkompozíciót idéző homlokzatával (melybe a fényreklámok is bele lettek komponálva) építészeti provokáció volt a maga idejében (1925). Említésre méltó még a városháza büszke épülete, ami a neoreneszánsz stílust őrizve dacol a posztmodern és modern szomszédokkal. Rotterdam az építészet fővárosa 2007-ben: ehhez kapcsolódóan számos programmal várja az érdeklődőket márciustól októberig. Eme jeles cím tiszteletére a város építészeti látnivalói részben lilába öltöztek (szerencsére azért nem teljesen), bár azt nem igazán értem, hogy miért kell ilyenformán "összepiszkolni" a nevezetes épületeket. Miután körbejártam a belvárost, első utam a Holland Építészeti Intézetbe (NAI) vezetett. Annak idején heves viták dúltak arról, hogy melyik városba kerüljön a bázis - ebben az országban komolyan veszik az építészetet: a szkanderből végül Rot-terdam került ki győztesen. Természetesen maga az épület is figyelemre méltó (Jo Coenen, 1993), de a lényeg a különböző karakterű dobozokban van: időszakos és állandó kiállítások, archívum és könyvtár, makettár, könyvesbolt, nagy élmény minden építészetkedvelő organizmusnak. Hétvége lévén csupán a kiállításokat volt alkalmam megtekinteni, de ez is bőséges látnivalót szolgáltatott. Az időszakos kiállítás izgalmas címmel csalogatott: Az éjszaka építészete. A sötét terem és sejtelmes zene nagyon eltalált alaphangulatot teremtett a fénydizájnnal foglalkozó bemutatónak: gyönyörű világító makettek, rajzok, fotók, és installációk témakörönként (pl. történeti épületek, a modern fényei, fényreklámok, kristályok, pixelek, különleges homlokzatok, fényszennyezés…stb) rendezve. Mára ez a tudomány alapvető része lett a tervezésnek, különösen a városi középületeknél szentelnek megkülönböztetett figyelmet a tervezők az épület éjszakai megjelenésének. Az intézet állandó kiállítása (Living in the lowlands) a Hollandiára oly jellemző mélyföldek beépítésére folytatott törekvésekről tudósít a 20.század elejétől napjainkig. Eredeti rajzokkal, skiccekkel, és természetesen makettekkel mutatja be a városépítészeti gondolatokat, amelyekkel a tengertől elhódított területeket próbálták/próbálják benépesíteni: leggyakrabban lakónegyedek, lakótelepek építésével. Az intézet szomszédságában áll a Sonnefeld-ház, ami a 1930-as évek modern lakóházának prototípusa, korát megelőzően innovatív berendezéssel és szerkezettel. A villa belülről is megtekinthető (lett volna), de mivel a NAI-ban földöntúli állapotban bóklászva nem igazán voltam figyelemmel az idő kegyetlen múlására, erre már sajnos nem maradt időm (bezárt), na majd legközelebb… A NAI előtt induló park másik végében fekszik a holland építészgurunak, Rem Koolhasnak egyik első, nemzetközi elismertséget hozó épülete, a Kunsthal. Az épületben egy rámpákból szerkesztett spirális közlekedőrendszer vezeti végig a látogatót a kiállítótereken. Akárcsak az utrechti Educatoriumnál az előadóterem rámpája itt is látványos homlokzati elemmé válik. Furcsa módon a épület négy „arca” semmilyen kapcsolatban nincs egymással, csupán a belső tér funkcionális következményei. Miután tiszteletemet tettem a Kunsthalnál, nagy körsétát tettem Rotterdam legdinamikusabban fejlődő városrészében, a régi kikötők helyén létrehozott Kop van Zuid fejlesztési területen. A Maas folyó túlpartján elterülő negyedbe a gyönyörű Erasmus hídon át vezet az út. A hattyúnak becézett híd megépítése óta a város jelképe lett, nem csoda: a 139 méter magas feszes pilonokra büszkék lehetnek a rotterdamiak. A hídról feltáruló volt kikötő régi csarnokai vagy új funkciókat fogadtak be, vagy átadták helyüket az új épületeknek: Luxor színház (Bolles en Wilson, 2001 - feltűnő színházépület a hajózási múlt képeiből és egy fesztiválszínház hangulatából építkez-ve), Montevideo torony (Mecanoo, 2005 - „vertikális város”, Hollandia legmagasabb lakóépülete 152m), Inholland Egyetem épülete (Erick van Egeraat, 2000 – 8 szint magas belső átriummal), hogy csak a legnevesebbeket említsem. A terület különleges atmoszféráját az ipari műemlékek jelenléte teremti meg: raktárak, hidak állítanak kontrasztot a látványos új elemeknek, őrizve a hely régi szellemét. Visszaúton az állomás felé, kissé megfáradtan még útba ejtettem a Willemswerf irodaházat (Quist, 1989), ami a vízesésre emlékeztető ferde homlokzati bővületnek köszönhetően vált a folyópart emblematikus elemévé, valamint a fura/vidám Kockaházakat, (asszem a legőrültebb lakóépületek a világnak ezen a részén) amiket Amszterdamból importált építészek terveztek, azon nemes célból, hogy játékosságot csempésszenek a belváros szürke világába. Nem kétséges, Rotterdam megérdemelten lehet Hollandia (és idén a világ) építészetének központja, rengeteg különféle irányzat képviselteti magát, és rendszeres rendezvények élénkítik az építészeti életet (több nemzetközi hírű stúdiónak is itt van a bázisa). A NAI-ba pedig szigorúan kötelező ellátogatnia minden erre kóválygó építészfiókának!