Abban a városrészben, amit a II. világháborúban szó szerint porig bombáztak, ma főleg magasházak karcolják az eget, és akadnak köztük kétes esztétikájú darabok is bőven, igazából csak az NN elegáns sötét tornyait nevezném szépnek (A. Bonnema, 1991). Bevásárló utcák húzódnak a tömbök között, a tömbök belsejében sokemeletes lakó/irodaházak emelkednek többnyire parkra szervezve: az összkép építészetileg érdekes, de nem igazán barátságos. Hiányzik az a jellemzően németalföldi városi hangulat, ami például Utrechtben annyira magával ragadott. Ez itt valahogy túl modern (nemcsak nekem, részlet egy 1990-es útikönyvből: „…évtizedekig a modern városépítés példája volt. Ma keresik annak a problémának a megoldását, hogy az este hat után kihalt várost életre keltsék.”) Kicsit beljebb merészkedve a belvárosban, azért találni kellemes történelmi részeket is, valamint szép parkokat is. Az egyik ilyen parkban sétálva fedeztem fel a térfalban a de Stijl egyik formabontó művét a Café de Unie-t: Oud/Doesburg terve, síkkompozíciót idéző homlokzatával (melybe a fényreklámok is bele lettek komponálva) építészeti provokáció volt a maga idejében (1925). Említésre méltó még a városháza büszke épülete, ami a neoreneszánsz stílust őrizve dacol a posztmodern és modern szomszédokkal. Rotterdam az építészet fővárosa 2007-ben: ehhez kapcsolódóan számos programmal várja az érdeklődőket márciustól októberig. Eme jeles cím tiszteletére a város építészeti látnivalói részben lilába öltöztek (szerencsére azért nem teljesen), bár azt nem igazán értem, hogy miért kell ilyenformán "összepiszkolni" a nevezetes épületeket. Miután körbejártam a belvárost, első utam a Holland Építészeti Intézetbe (NAI) vezetett. Annak idején heves viták dúltak arról, hogy melyik városba kerüljön a bázis - ebben az országban komolyan veszik az építészetet: a szkanderből végül Rot-terdam került ki győztesen. Természetesen maga az épület is figyelemre méltó (Jo Coenen, 1993), de a lényeg a különböző karakterű dobozokban van: időszakos és állandó kiállítások, archívum és könyvtár, makettár, könyvesbolt, nagy élmény minden építészetkedvelő organizmusnak. Hétvége lévén csupán a kiállításokat volt alkalmam megtekinteni, de ez is bőséges látnivalót szolgáltatott. Az időszakos kiállítás izgalmas címmel csalogatott: Az éjszaka építészete.
A sötét terem és sejtelmes zene nagyon eltalált alaphangulatot teremtett a fénydizájnnal foglalkozó bemutatónak: gyönyörű világító makettek, rajzok, fotók, és installációk témakörönként (pl. történeti épületek, a modern fényei, fényreklámok, kristályok, pixelek, különleges homlokzatok, fényszennyezés…stb) rendezve. Mára ez a tudomány alapvető része lett a tervezésnek, különösen a városi középületeknél szentelnek megkülönböztetett figyelmet a tervezők az épület éjszakai megjelenésének. Az intézet állandó kiállítása (Living in the lowlands) a Hollandiára oly jellemző mélyföldek beépítésére folytatott törekvésekről tudósít a 20.század elejétől napjainkig. Eredeti rajzokkal, skiccekkel, és természetesen makettekkel mutatja be a városépítészeti gondolatokat, amelyekkel a tengertől elhódított területeket próbálták/próbálják benépesíteni: leggyakrabban lakónegyedek, lakótelepek építésével. Az intézet szomszédságában áll a Sonnefeld-ház, ami a 1930-as évek modern lakóházának prototípusa, korát megelőzően innovatív berendezéssel és szerkezettel. A villa belülről is megtekinthető (lett volna), de mivel a NAI-ban földöntúli állapotban bóklászva nem igazán voltam figyelemmel az idő kegyetlen múlására, erre már sajnos nem maradt időm (bezárt), na majd legközelebb… A NAI előtt induló park másik végében fekszik a holland építészgurunak, Rem Koolhasnak egyik első, nemzetközi elismertséget hozó épülete, a Kunsthal. Az épületben egy rámpákból szerkesztett spirális közlekedőrendszer vezeti végig a látogatót a kiállítótereken. Akárcsak az utrechti Educatoriumnál az előadóterem rámpája itt is látványos homlokzati elemmé válik. Furcsa módon a épület négy „arca” semmilyen kapcsolatban nincs egymással, csupán a belső tér funkcionális következményei. Miután tiszteletemet tettem a Kunsthalnál, nagy körsétát tettem Rotterdam legdinamikusabban fejlődő városrészében, a régi kikötők helyén létrehozott Kop van Zuid fejlesztési területen. A Maas folyó túlpartján elterülő negyedbe a gyönyörű Erasmus hídon át vezet az út. A hattyúnak becézett híd megépítése óta a város jelképe lett, nem csoda: a
2007. június 5., kedd
Rotterdam
Címkék: Architek-túra
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése