Az Amszterdami Építészeti Intézet (ARCAM) weblapját bogarászva találtam rá arra a meghívásra, ami az egyik legsikeresebb holland építészasszony, Marlies Rohmer előadására invitált lelkesen. Hamar kiderült, hogy kíváncsiak az eseményre páran a munkatársaim közül is, így együtt ültünk be a „De Brakke Grond” vörös termébe. A kellemes hangulatú, színházszerű térbe lépve az első meglepetés a színpadon álló fehér (mű) ló felfedezése volt: ami valljuk be, elsőre elég nehezen illeszthető egy építészeti témájú előadás díszleteibe. Reménykedtem, hogy majd a művésznőtől megkapom a választ, de reményeim majdnem szertefoszlottak, amikor meghallottam a bevezetőt, mivel hiába kerestem számomra is érthető angol kifejezéseket a kétségbeejtően holland mondatokban. Szóval elég nagy hendikeppel vágtam neki az információszerzésnek, de a beszédes képek (és utóbb a kollegák kommentárjai) sokat segítettek az elhangzottak dekódolásában. Ezek szerint a hölgy épp túl van az ötödik x-en, feltehetően eme jeles évforduló adta az előadás egyik apropóját is. Meglepően közvetlen módon építette fel a mondandóját, 10 éves szakaszokban követhettük végig az egész életútját: gyermekkori fotók, fiatal élmények, hétköznapi életképek egészítették ki emberi momentumokkal azt a képet, amit a közel 2,5 óra az építészről és az alkotásairól festett. Így derült ki az is többek között, hogy mielőtt beiratkozott az egyetemre (ahol egyébként Rem Koolhas építészguru is mestere volt), állatorvos szeretett volna lenni, és különösen rajongott a lovakért. Aha! Megvilágosodtam! Ahogy fény derült a ló rejtélyére már sokkal jobban tudtam koncentrálni a komolyabb dolgokra is: például arra, hogy alkotásinak egyik legjellemzőbb indíttatása fiatalok, gyerekek által használható, szerethető terek létrehozása. Tanulmányokat írt, kutatásokat végzett elemezve a mai fiatalabb generációkat: feltérképezte szokásaikat, életmódjukat. Az ezekből leszűrt tapasztalatokat felhasználva tervezte meg iskolaépületeit, szociális bérlakásokat fészekrakóknak - magas építészeti minőségben. Felfedezhető tervein az a szándék, (szinte anyai gondoskodás), ami óvni, és nevelni, aktivizálni próbálja a kis emberkéket. Tetszett az ötlete, miszerint egy nyitott tornatermet helyezett az iskola tetejére, megadva ezzel az épület karakterét és az esélyt a lurkóknak a minél több szabad levegőre, furcsállottam viszont a Matrix fantázianevű iskola legóelemekre emlékeztető homlokzati paneljeit: első blikkre kissé öncélúnak, puszta gegnek tűnnek (és ha praktikus szemmel vizsgáljuk: nem lennék a helyében annak, aki tisztítani fogja). Különleges az a stílus, ahogy a terveit prezentálja: sokszor akvarellfestményeken, rézkarcokon mutatja be gondolatait. Az ugyan nem derült ki számomra, hogy ezek „csak” skiccek, vagy a megvalósult épületeket bemutató képek, de csodálatra méltó hozzáállást sejtetnek: némely darabot mintha a gyermeki lélek szabadságával alkotott volna meg. A kommunikációs problémák ellenére is tanulságos előadás után egy közeli vendéglőben vitattuk meg Brigitte-vel és Jan France-szal a frissen szerzett élményeket néhány pohár sör társaságában (egyúttal rá kellett döbbennem, mennyire hiányzik a pofátlanul olcsó, jó magyar árpadzsúz...).
www.rohmer.nl
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése